A település a Szigetköz szívében, a Duna gazdag mellékágrendszere mellett terül el, Győr és Mosonmagyaróvár között félúton.
BővebbenA falu elnevezése egyben utal az elhelyezkedésére is, ugyanis a Duna partján fekszik, annak egy szegletében.
BővebbenDunaszentpál zsáktelepülés a Mosoni- Duna bal partján, annak egyik kanyarulatában.
BővebbenA két különálló községből és egy résztelepülésből összevont Duna-sziget község részben a vízfolyások, részben főközlekedési útvonal mellett alakult ki.
BővebbenAz alig ötszáz lelkes település, szép természeti környezetben a Mosoni-Duna ölelésében található az osztrák és szlovák határ közelében.
BővebbenA Nyugat-Dunántúli régió központja, Győr-Moson-Sopron vármegye és a Győri járás székhelye.
BővebbenA település közvetlen Győr mellett fekszik a Szúnyog sziget és a Püspök erdő szomszédságában, a Szigetköz kapujában.
BővebbenHédervár történelmi jelentőségű település, a középkorban a Szigetköz gazdasági-politikai központja volt.
BővebbenKimle több település egyesítéséből jött létre, Horvátkimle, Magyarkimle, Károlyháza és Novákpuszta.
BővebbenA falu közlekedés-földrajzi helyzete Győr közelsége miatt kedvező, a Szigetköz délkeleti szegletében helyezkedik el.
BővebbenKisbodak története szorosan összefonódik a természettel, leginkább a Szigetközt máig formáló Dunával.
BővebbenA Mosoni-Duna és a Kálnoki Dunaág által körülvett község szinte külön kis szigetet alkot a Szigetközben.
BővebbenA település sokat köszönhet a Dunának, de az évszázadok során sokszor veszélyeztette is a létét.
BővebbenNagybajcs Győrtől nem messze fekszik, a Szigetköz déli csücskében, a Nagy-Duna mellett.
Bővebben